Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Stratégiai Tanulmányok Intézete

A Nemzetek Európája Karrierprogram bemutatása az Andrássy Egyetemen

 

Prőhle Gergely programigazgató az Andrássy Egyetemen online rendezvényén mutatta be az NKE tavaly ősszel indított és nemrég befejeződött utánpótlásképzését, a Nemzetek Európája Karrierprogramot.

Az Andrássy Egyetem áprilisi rendezvénye az Európai Unió intézményrendszerét, valamint az európai uniós munkavállalást, az EU versenyvizsgájára való felkészülést mutatta be a magyar és a külföldi hallgatóknak.

Prőhle Gergely beszámolt a Nemzetek Európája Karrierprogram céljairól, az első év eredményeiről, valamint a szeptemberben induló következő évfolyam terveiről, újdonságairól. Hangsúlyozta, a program során a hallgatók tapasztalt előadóktól nemcsak szakmai, de gyakorlatorientált tudást is szereznek, a képzés pedig célzottan az EU versenyvizsgájára való felkészítéssel zárul.

Matthias Gruber, a Német Szövetségi Külügyi Hivatal főosztályvezetője előadásában ismertette a német EU-s személyzeti politika célkitűzéseit, törekvéseit, valamint a nemzetközi intézményekben való részvételre felkészítő német külügyi képzési rendszert. Természetesen óriási a különbség Németország és Magyarország intézményeinek nagysága között, ugyanakkor megállapítható, hogy a Nemzetek Európája Karrierprogram koncepciója teljes mértékben egybecseng az európai érdekérvényesítés területén hagyományosan eredményes tagállamok hasonló intézményeinek működési rendszerével.