Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Stratégiai Tanulmányok Intézete

Európa jövője francia szemmel

Újraindítás, hatalom, hovatartozás – ezen gondolatok köré szerveződik az Európai Tanács januártól esedékes francia elnöksége. Clément Beaune francia Európa-ügyi államtitkár a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen beszélt országa féléves elnökségi ciklusának terveiről, mint mondta: a kontinenst sújtó többféle válság megoldására egy olyan új, együttműködésen alapuló európai modellre van szükség, ami garancia a fellendüléshez.

Az „Európa jövője francia szemmel” című rendezvényen való nagyszámú hallgatói jelenlét jelzi, hogy az Európai Unió ügyei és Franciaország álláspontja iránt nagy az érdeklődés – mondta a szervezők nevében Prőhle Gergely, az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézete igazgatója. „Franciaország az Európai Unió meghatározó ereje” – köszöntötte a vendégeket Koltay András, az NKE rektora. Szólt a megújuló francia közszolgálati elit egyetem, az École Nationale d’Administrationnal (ENA) való kapcsolatról, amely kiemelt prioritást élvez az NKE nemzetközi kapcsolatainak építésében. Az egyetem életének integráns része az Európai Unió, számos képzésben jelenik meg a közösség és az arról való gondolkodás. A rektor hitet tett a szilárd értékek és a közös kultúra Európája mellett, valamint az európai minőség mellett is, ez a maradandó érték biztosítja ugyanis a békét és a prosperitást.

Előadásában Clément Beaune az Európát érintő válságokról és a 2022 januárjában induló francia elnökség prioritásairól szólt. Mint mondta: a kontinens többféle válságot él át, például egészségügyit, gazdaságit, ám a huszonhetek erre jobban reagáltak, mint a 2015-16-os bevándorlási válságra. Az egészségügyi krízisre az oltás volt az európai válasz, aminek köszönhetően mi vagyunk a legvédettebb kontinens. A gazdasági válságra pedig született egy „fellendítési terv” és egy olyan uniós költségvetés, amelyben a szolidaritás került előtérbe – hangoztatta az államtitkár, aki szerint Európa építésében egy új fejezet kezdődik, amely sok feladatot szab az államigazgatásban hivatásukat kezdő fiatalokra is. A politikus szerint a januárban induló féléves francia elnökség páratlan lehetőség, hiszen a közösségben erre legközelebb majd csak 2035-ben nyílik lehetőség országa számára. A számos javaslatot megfogalmazó elnökség prioritásainak az „újraindítás”, a „hatalom” és a „hovatartozás” a kulcsszavai. Az „újraindítás” a gazdasági konszolidációt jelenti és a jövő zöld szektoraiba való beruházást. A „hatalom” mások mellett a közös külpolitikát és védelmet takarja, ennek kapcsán Franciaország 1 milliárd eurós védelmi költségvetés tervét terjesztette elő, amely közös ipari és katonai kapacitások kidolgozását célozza. Emellett a franciák a digitális és ökológiai környezet átalakításának európai modelljét, a digitális platformok szabályozását, de a startupok megerősítését is szeretnék elérni. „Maximális sokszínűség, minimális helyen” – idézte az európai identitásról vallott francia filozófiát Clément Beaune, ez a gondolat ölt testet a „hovatartozás” kulcsgondolatában. Az államtitkár leszögezte: Európa nem föderáció, nem szuperállam, hanem egy közös értékeken alapuló „politikai terv”, ebből a szempontból nincs Nyugat-, és Közép-, vagy Kelet-Európa, mert „együtt vagyunk Európaiak”, a nemzeti különbségek a közös értékekhez való viszonyulásban vannak. A francia elnökségnek is terve, hogy újabb lépést tegyen az összetartozás felé – hangsúlyozta Clément Beaune.

Az előadáshoz kapcsolódva Martonyi János volt külügyminiszter, a Stratégiai Tanulmányok Intézet tiszteletbeli elnöke az európai integrációs folyamat megújításával kapcsolatban tett javaslatokat, amihez – meglátása szerint – az anyagi téren elszenvedett veszteségeket nem anyagi tényezőkkel is lehetséges ellensúlyozni. Az NKE professzora szerint az unió tagállamai közötti eltéréseket jobban kell kezelni és meg kell akadályozni, hogy a különbségek szakadékká nőjenek. Mindehhez nagyobb tolerancia, jobb megértés, kölcsönös tisztelet, több egyenlőség, kevesebb megbélyegzés és kevesebb lejáratás, de a szándékok megbélyegzésnek elkerülése is szükséges – fejtette ki Martonyi János.

 

Szerző: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: Clément Beaune