Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Stratégiai Tanulmányok Intézete

Nekünk az Európai Unióban van a helyünk!

„Az Európai Unió érdeke Magyarország érdeke és Magyarország érdeke az Európai Unió érdeke” – emelte ki Navracsics Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének vezetője a Nemzetek Európája Karrierprogram (NEP) évindító értekezletén. 

A 2021 őszén indult második évfolyam félévindító rendezvényét a Ludovika Szárnyépület John Lukacs Társalgójában tartották meg január 10-én. Az eseményre a NEP-hallgatók mellett meghívást kaptak a képzés oktatói, a Programirányító Testület tagjai, valamint a tavaly végzett első évfolyam képviselői is.

„A programnak nem az a célja, hogy folyamatosan tárgyi tudást adjon át, hanem az, hogy képessé tegyen mindenkit nagyobb stratégiai ívek felismerésére a mindennapok kihívásai mellett is – fogalmazta meg a NEP feladatát Prőhle Gergely, az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója, a NEP programigazgatója. 

„A tartás fontosabb, mint a tehetség!” – idézte Kodály Zoltánt köszöntőbeszédében Navracsics Tibor kormánybiztos. „Ez első hallásra meghökkentőnek tűnhet, hiszen olyan kultuszban nővünk fel, ahol a tehetség, az innováció, a légy eredeti, valósítsd meg önmagadat a minden” – fűzte hozzá. „Kodály azonban hosszú élettapasztalata alapján, változatos történelmi korokból leszűrve, valószínűleg jó okkal mondta mindezt. Mert valóban: a tartás fontosabb, mint a tehetség. A tehetség mit sem ér, ha az ember eladja magát, gerinctelenné válik és feladja a saját személyiségét.”

A korábbi EU-biztos arra figyelmeztetett, hogy hasonló a helyzet az országot szolgáló szakemberekkel is. Azok, akik a Nemzetek Európája Karrierprogramban részt vesznek, távlatilag abba is beleegyeztek, hogy Magyarországot fogják szolgálni az Európai Unióban. Navracsics Tibor kifejtette, minden tagállam mindent megtesz azért, hogy az úgynevezett európai uniós érdek legalább egy szeletnyiben az ő nemzeti érdekét is tartalmazza. A nemzeti érdek mindenhol megtalálható, és ez a nemzeti érdek csak erős tartással képviselhető. „Nem vagyunk nehezebb helyzetben, mint mások, adott esetben kicsit idegenebbül mozgunk Brüsszelben. De ez nem azt jelenti, hogy hátat kellene fordítanunk Brüsszelnek. Nekünk az Európai Unióban, Európában van a helyünk.  A nehézségek még indokoltabbá teszik, hogy a legkiválóbbak válasszák Magyarország képviseletét hivatásuknak – nyomatékosította Navracsics Tibor a NEP jelentőségét. Hozzátette: „Szükségszerű, hogy a magyaroknak is olyan delegációja legyen Brüsszelben, akik értik Brüsszelt, beszélik a nyelvét, nem is annyira a szó szemantikai, mint inkább hermeneutikai és logikai értelmében.” A hallgatókhoz szólva rámutatott: „Önök, amikor csatlakoztak ehhez a képzéshez, valójában azt a kötelezettséget vállalták, hogy szerepet játszanak Magyarország hatékony nemzeti érdekérvényesítésében az Európai Unióban. Azért, hogy Magyarország ne csak otthonra leljen, de jól is érezze magát az Európai Unióban!”

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Igazságügyi Minisztérium együttműködésében 2020 szeptemberében indult el a NEP azzal a céllal, hogy növelje az európai uniós intézményeknél sikeresen pályázó és elhelyezkedő, megfelelő szakpolitikai ismeretekkel rendelkező magyar szakemberek számát. A program célja, hogy hazánk felkészült, Európa és Magyarország ügye iránt egyaránt elkötelezett, idegen nyelveken jól beszélő szakemberekkel képviseltesse magát az uniós intézményekben. A képzés igazi mérföldkőnek számít az európai uniós karrierre készülők támogatásában, az elméleti tudás mellett ugyanis gyakorlatorientált, az ország érdekeinek hatékony nemzetközi képviseletére irányuló, széles körű képzést nyújt.   A NEP évfolyamai neves állami vezetők nevét veszik fel. Az első Antall József, a második pedig Mádl Ferenc nevét választotta névadóként.

 

Szöveg: Páhy Anna

Fotó: Szilágyi Dénes