Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Stratégiai Tanulmányok Intézete

Sikeresen zárult a Synergia-program harmadik évfolyamának budapesti helyszínű képzése

2022. augusztus 29-31. között Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen zajlott a lengyel-magyar-bolgár-lett szervezésben zajló Synergia-program harmadik évadának második jelenléti képzése.

Az első két napon Massimo Maoret professzor tartott előadásokat az informális hálózatokról és azok szervezetek vezetésében játszott szerepéről, valamint arról, hogyan lehet hosszantartó változásokat kezdeményezni és sikeresen véghezvinni egy szervezetben. Mindkét téma kapcsán esettanulmányokat is feldolgoztak a résztvevők, valamint jógyakorlatokat gyűjtöttek. A harmadik napon Pataki Márta és Hegyi Krisztián trénerek tartottak vezetési témakörben interaktív workshopot több gyakorlattal és szerepjátékkal, amelyek egyrészt a vezetői szerepről és a megfelelő kommunikáció jelentőségéről, másrészt a vezetői ranglétráról és a különböző vezetői szintekhez köthető új kihívásokról és szerepekről szóltak.

A harmadik évadába lépett Synergia-program első képzését 2022. június 7-10. között Varsóban rendezték meg. Az EU-s forrásból megvalósuló programba való bekapcsolódásra a négy ország központi és területi államigazgatásában dolgozó felsővezetők pályázhattak. A program célja az igazgatási rendszerekben rejlő szinergiák erősítése a résztvevők képzése révén. A lengyel fővárosban működő Nemzeti Közigazgatási Iskola (KSAP) volt idén is az első rendezvény házigazdája, majd a Synergia-program 2022. július 5-6-án virtuális (online) képzéssel folytatódott a digitalizáció, a digitális adatvagyon és az ún. BigTech cégek/platformok (Google, Facebook, Apple, Microsoft) működéséről esettanulmányok segítségével, valamint a stratégiaalkotás fontosságáról és a helyes stratégiaalkotás módszertanáról.

A projekt koordinátora magyar részről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézete.

 

Szöveg: Fernbach-Czibók Zsuzsanna, Manzinger Krisztián