„Kétféle ember van. Az egyik valaki akar lenni, a másik valamit akar tenni. Én az utóbbihoz tartozom” mondta Jean Monnet, az Európai Unió egyik alapító atyja. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektoraként fontos üzenetnek, útravalónak tartom, hogy a nálunk végzett fiatalok tenni akarjanak a köz, hazánk és Európa javára” – emelte ki Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora az egyetem és az Igazságügyi Minisztérium (IM) együttműködésében induló Nemzetek Európája Karrierprogram (NEP) harmadik évfolyamának ünnepélyes tanévzáróján, a Ludovika Szárnyépület John Lukacs Társalgójában június 8-án.
Deli Gergely köszöntőjében hangsúlyozta: Európa békéjének, biztonságának és gazdasági versenyképessége megőrzésének talán sosem volt akkora jelentősége, mint napjainkban, amikor háború dúl a szomszédban, komoly feszültségek vannak a Balkánon, és számtalan globális válság és kihívás éri a kontinenst. „Az Európai Uniónak fontos szerepe van a határokon átnyúló problémák közös megoldásában, az Unió tagjaként pedig hazánkra is komoly felelősség hárul az Unió ügyeinek aktív alakításában” – fogalmazott.
Az NKE rektora arról is beszélt, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára prioritás, hogy minél több olyan fiatal közigazgatási szakembert képezzen, aki ismeri és érti az EU működését, és ezt a tudást pályája során a gyakorlatban is alkalmazni tudja. „Ezért is indítottuk el három évvel ezelőtt, és tartjuk mérföldkőnek az uniós karrierre készülők támogatásában az Igazságügyi Minisztériummal közös, európai uniós közszolgálatra felkészítő Nemzetek Európája Karrierprogram képzésünket, amely mára igazán komoly és kiforrott programmá vált” – engedett bepillantást Deli Gergely.
„Készülve hazánk európai uniós elnökségére, kívánom, hogy az itt szerzett tudást, tapasztalatokat, baráti és szakmai kapcsolatokat mihamarabb a munkájuk során is kamatoztatni tudják, és mielőbb aktív részesei lehessenek hazánk európai uniós munkájának!” – gratulált a végzősöknek az NKE rektora.
„Egyetemünknek különleges szelleme van, és ez a különleges szellem nem magától alakult ki, teremtődött meg. Lehet hivatkozni a ludovikás hagyományokra, a három állami szolgálatban működő szervezet képzési rendszerének egyesülésére, de valamilyen módon mégiscsak lélekkel kell megtölteni ezt az intézményt. Nagyon sokat beszélnek Európa lelkéről, ugyanakkor egy egyetemnek is van lelke. És ez az atmoszféra az NKE-n teremtő és lélekemelő közeg. Mindez nagyon fontos adottsága az egyetemnek, és nagyon fontos hozzáadott értéke a magyar államigazgatásnak is, amiért voltaképpen ezek a képzések létrejöttek” –fogalmazta meg Prőhle Gergely köszöntőjében.
A NEP programigazgatója beszédében rámutatott a képzési programok között szereplő Európa Klubok megvalósulásának jelentőségére, amelyeken a NEP vendégül látta azokat a külföldi vendégelőadókat, akik a kitekintés, a véleményütköztetés képességének elsajátításában is támogatták a hallgatókat. A 2022/23-as tanévben Rocco Buttiglione korábbi olasz európai ügyekért felelős miniszter, uniós biztosjelölt; Kevin Roberts, a Heritage Foundation elnöke; Christian Schmidt, a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője és Pascal Boniface, a franciaországi Nemzetközi Stratégiai Kapcsolatok Intézete alapítója is a NEP vendége volt. Prőhle Gergely hozzátette: a hallgatók a képzés során látogatást tettek az IM EU Államtitkárságán Bólya Boglárka miniszter biztos jóvoltából és brüsszeli tanulmányúton is részt vehettek Győri Enikő Európai Parlamenti képviselő jóvoltából.
„Nagyon bízom abban, hogy európai uniós elnökségünk a jövő év második félévében jelentős lendületet fog adni ahhoz, hogy ismét el tudjuk magunkról hitetni: kreatív, odaadó, világosan beszélő emberek vagyunk, olyanok, akik képesek az európai együttműködésnek, az Európai Unió működésének megannyi pozitívumát látva világos jövőképet megfogalmazni” – zárta beszédét Prőhle Gergely.
Az ünnepélyes esemény a tanúsítványok átadásával zárult, amelyeket az NKE rektora és Bólya Boglárka miniszteri biztos adtak át.
A NEP harmadik évfolyamába 2022 tavaszán 18 hallgató nyert felvételt, 2023 tavaszán pedig mind a tizennyolcan sikeres záróvizsgát tettek.
A NEP 2020 szeptemberben azzal a céllal indult, hogy növelje az európai uniós intézményeknél sikeresen pályázó és elhelyezkedő, Európa és Magyarország ügye iránt egyaránt elkötelezett, idegen nyelveken jól beszélő, megfelelő szakpolitikai ismeretekkel rendelkező magyar szakemberek számát. A kétszemeszteres képzés igazi mérföldkőnek számít az európai uniós karrierre készülők támogatásában. A NEP első évfolyama Antall József, a második Mádl Ferenc, a harmadik pedig Liszt Ferenc nevét választotta névadóként. Az NKE és az IM együttműködésében a program 2023 szeptemberében a negyedik évfolyammal folytatódik.
Szöveg: Páhy Anna
Fotó: Szilágyi Dénes