dr. Kántor Sára
Dr. Kántor Sára, a Stratégiai Tanulmányok Intézetének szakkollégiumi tehetséggondozásért felelős munkatársa. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Nemzetközi Tanulmányok szakán szerzett diplomát 2017-ben, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának, államtudományi osztatlan mesterképzés szakán végzett 2023-ban és szerzett kisdoktori címet. Diplomamunkáját a ’Közösségimédia jogi szabályozásának keretrendszere’ témakörében írta. 2020 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Karának joghallgatója. Elsődleges érdeklődési területe a médiajog.
Az Egyetem, Szakkollégiumi Együttműködési Fórumának elnöki tisztségét töltötte be 2019 és 2021. között, valamint 2018 és 2019 között a Magyary Zoltán Szakkollégium aktív tagja volt.