Dr. Manzinger Krisztián

Dr. Manzinger Krisztián 2005-ben szerzett jogász diplomát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 2007-2008-ban a temesvári Nyugati Egyetem Jogi Karának hallgatója volt Erasmus-ösztöndíjjal. Doktori fokozatát summa cum laude eredménnyel a Károli Gáspár Református Egyetemen szerezte 2019-ben A területi alapú hatalommegosztás mint a multikulturális európai államok demokratikus stabilitásának lehetséges modellje című értekezésével. 2019-ben Alfred Cahen-díjat kapott Brüsszelben a CERIS-Université Libre de Bruxelles szervezte nemzetközi tanulmányok képzésen a The Current Peace Process in Colombia As Nation Building – Todos Por Un Nuevo País? címmel megvédett dolgozatáért. 2008-2010 között a Magyar Országgyűlés Európai Uniós Főosztályának munkatársa, majd osztályvezetője, 2011-2012-ben Magyarország bukaresti nagykövetségének harmadtitkára, 2012-2014 között a Külügyminisztérium Közép-Európai Főosztályának osztályvezetője, 2014-2019 között Magyarország Európai Unió melletti brüsszeli Állandó Képviseletének másodtitkára volt. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének tudományos segédmunkatársa. Több tudományos cikk szerzője, angolul, románul és spanyolul beszél.