Fernbach-Czibók Zsuzsanna
Fernbach-Czibók Zsuzsanna a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének irodavezetője. Tanulmányait a Budapesti Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi kommunikáció szakán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE, ma Corvinus) nemzetközi kapcsolatok szak Európa főszakirányán végezte, ahol 2002-ben diplomázott. 2002 és 2020 között a (Külgazdasági és) Külügyminisztériumban dolgozott különböző területeken: a Sajtó, Kulturális és Tudományos Főosztályon kezdett, ahol részt vett a Magyarországról szóló kiadványok, kisfilmek, tablókiállítások készítésében; 2003-ban öt hónapig Berlinben a német szövetségi Parlament (Bundestag) ösztöndíjasa volt; majd a szóvivő munkatársaként több külügyminiszter és a minisztérium kommunikációját szervezte; ezt követően a Biztonságpolitikai és Non-Proliferációs Főosztályon multilaterális diplomáciával, az EU közös biztonság- és védelempolitikájával (CSDP); 2010 vége óta pedig az I. Európai/Európai Bilaterális/Nyugat-és Dél-Európa Főosztály német referatúráján bilaterális diplomáciával, a magyar-német kapcsolatok alakulásával és a kétoldalú felső szintű tárgyalások szakmai előkészítésével foglalkozott. Angol, német felsőfokú és francia középfokú nyelvvizsgája van. Két gyermek édesanyja.